Bibliaiskolák és Börtönmissziók támogatása
Derek Prince fő ajándéka az volt, hogy a Bibliát és annak tanításait egyszerűen és jól érthetően tudta magyarázni, melynek köszönhetően sokmilliónyi embernek segített erős hitbeli alapokat kiépíteni. A felekezetiességtől és szektásságtól mentes megközelítésének köszönhetően a tanítása mindennemű faji- és vallási háttérből származó emberek számára egyaránt fontosnak és hasznosnak bizonyult.
Derek Prince több mint 50 könyv szerzője, mintegy 600 audió- és 100 videó-tanítása maradt fent, melyek közül sokat már több mint 100 nyelvre fordítottak le és jelentettek meg. A naponként hallható rádiós tanítását számos nyelvre lefordították, többek között: arab, kínai (amoy dialektus, kantoni, mandarin, sanghaji, swatow dialektus), horvát, német, madagaszkári, mongol, orosz, szamoai, spanyol, indonéziai nyelv és tongai nyelvek. A rádióprogramja továbbra is rengeteg embert ér el az egész világon mindenhol.
A Derek Prince Ministries Derek-nek ezt a szolgálatát viszi tovább: több mint 140 országban szolgál a keresztények felé Derek tanításait eljuttatva hozzájuk, így látva el azon megbízatást, miszerint munkálkodjunk, „amíg Jézus visszatér”. Ezt a világ különböző helyein lévő Derek Prince Irodák szolgálatán keresztül hajtja végre. A fő irodák Ausztráliában, Kanadában, Franciaországban, Kínában, Németországban, Indiában, Indonéziában, Malajziában, Nepálban, Hollandiában, Új-Zélandon, Norvégiában, Pakisztánban, Oroszországban, Dél-Afrikában, Svájcban, Nagy-Britanniában, az USA-ban és a Csendes-óceáni-szigeteken találhatóak.
A DPM ASIA/PACIFIC által Derek írásaiból válogatott antológia hasznos segédeszköz a tanításban. Több magyarországi bibliaiskola felé tudtunk ezzel szolgálni. Az „Élet-Átformáló Szellemi Erő” mind kezdők, mind haladók felé jól használható.