TELVE HÁLÁVAL 2021 ÚJ KÖNYVEIÉRT

derek_fooldal.jpg
Hálásak vagyunk Istennek, mert Derek Prince hiánypótló könyveit adhattuk ki ez éven is magyarul. Köszönjük, hogy imádkoztatok értünk, biztattatok, segítettetek az új raktárt felújítani, berendezni, szigetelni, festeni, pakolni, tanácsolni, megosztottátok velünk véleményeteket. Hálásak vagyunk minden pénzügyi és egyéb támogatásért!

⭐️ Kedves barátaink, munkatársaink, látogatóink! ⭐️  

Köszönjük egész évben bizalmatokat, támogatásotokat, imáitokat, minden bátorítást! Az Úr áldjon meg benneteket és vigyázzon rátok ebben az esztendőben is!  

Hálások vagyunk a DPM egész közösségéért, itthon és külföldön, nélkületek nem ment volna!  2021-ben sokkal többet kaptunk Istentől és Tőletek, mint amit reméltünk és gondoltunk. Az Úr, amit a múlt évben a szívünkre helyezett mindenben áldással forgolódtunk, és amibe csak belekezdtünk, ott láttuk vezetését!   

Kezdtük májusban az ÉLJ ÉS ADJ! c. kötettel,
majd június közepén az ÚRVACSORA EREJE,
egyhónapra rá a MIÉRT ÉPPEN IZRAEL? került a polcokra.
Követte két újrakiadás, augusztusban az EXTRAVAGÁNS SZERETET
és ezt követte a HIT ÁLTAL LEHETSÉGES 3. kiadása.
Most pedig egy következő izgalmas könyv érkezet így a finisbe: A KÖZEL-KELET MEGÉRTÉSÉNEK KULCSA.

Hálásak vagyunk értetek! Köszönjük, hogy imádkoztatok értünk, biztattatok, segítettetek az új raktárt felújítani, berendezni, szigetelni, festeni, pakolni, tanácsolni, megosztottátok velünk véleményeteket. Hálásak vagyunk minden pénzügyi és egyéb támogatásért!   

Örömmel szolgálunk és hálával kezdjük ez évet is, és Dáviddal együtt mondjuk:  Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napján, s az Úr házában lakozom hosszú ideig. (Zsolt 23,6)  Az Úr Jézus békéjével teljes örömteli és áldott évet mindnyájatoknak!   

Logos kiadó és a DPM Magyarország

Tagek: BUÉK, Élj és adj!, Az Úrvacsora ereje, Miért éppen Izrael?, Extravagáns szeretet, Hit által lehetséges, A Közel-Kelet megértésének kulcsa, hálaadás, jókívánság